1. Vannak családok, akik kádkilépőt tartanak. Nem macskát vagy kutyát, hanem kádkilépőt. A kádkilépővel nincs kevesebb gond, mint egy macskával. Kilépünk, vizes lesz, ki kell valahova teregetni, a másik családtag fürdene. Hol a kádkilépő? Nem találja. Megtalálja, de vizes. Megfürdik, kilép, és otthagyja még vizesebben. Ez kapóra jön a haza érkezőnek, mert veszekedhet a kádkilépő miatt. Nem kell más okot keresni. Tipp: még ma dobjuk ki azt, amin minden nap veszekszünk!

2. Reggel felkelünk, és kávéval indítunk. Ha reggel nem vagyunk frissek, kipihentek, tettre készek, akkor mikor vagyunk? Nem lehet, hogy azért kellene megtennünk több változtatást, hogy reggel kipihentebbek legyünk? Például: ha korábban feküdnénk le? Ha a nyugodt alvást segítenénk azzal, hogy elalvás előtt 4 órával már nem tennénk a gyomrunkba semmit, csak vizet, és nem tennénk a fejünkbe semmi felzaklatót-feldühítőt? Ahelyett, hogy altatót veszünk be. Már olyanok vagyunk, mint a gépek, este nyugtató, reggel serkentő.

3. A héven mindig van egy-két anyuka, aki banánt, kiflit, kekszet, csokit, nyalókát ad a babakocsiban ülő gyermekének. Hogy-hogynem a banán mindig leesik, a kifli eldobódik, közben csöpög róla a nyál, a csoki kenődik mindenhova, a nyalóka már rég odaragadt egy néni szatyrához… Egyik gyerek sem tűnik olyannak, mint aki 10 percen belül éhen hal. Vajon miért kell az utcán tömni a gyereket? Számomra néha úgy tűnik, az anyukák direkt örülnek, ha koszol az étellel a gyermekük, vagy dobálja azt, mert így leszidhatják, és végre fontossá válik a személyük, mert törölgethetnek, pattoghatnak.